Búzafű, árpafű frissen vágva,

gyorsfagyasztva és ezek alkoholos kivonatai Miskolcon és környékén

Bűzafűlé – Zöld elixír

Elixír vagyis magyarul csodaszer az emberi életet meghosszabbító varázsital.

Gyorsfagyasztott természetes búzafűlé Miskolcon és környékén

Búzafűlé = Életerő, Egészség ,Vitalitás egyszóval az ELIXÍR.

Ez a lap azért készült, mert szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy még soha nem volt ekkora szükség az egészség megóvására, a betegség megelőzésére, a prevencióra.

Saját tapasztalatomat szeretném megosztani.

 

Nem használok nagy szavakat és nem is írok csodálatos gyógyulásról. 2013 február óta elkezdtem termeszteni és természetesen fogyasztani is a búzafűlét.

Amit ettől a méltán nevezett „Csoda elixir”-től kaptam az minden előzetes várakozásomat felülmúlta.

Teljesen normalizálódott a savam. Olyan érzésem van mintha valami nagyon puha, finom anyaggal bélelték volna ki a gyomromat.

Közérzetem kiváló. Napi 12 óra mozgás szinte számomra természetes. Valódi kg-ba mérhető fogyást nem tapasztaltam, mégis többen megjegyezték a környezetembe milyen karcsú lettem. Ez a kettő havi a férjem és saját magam fogyasztásának eredménye. Harmadik hónapba már 2 kg-mal csökkent a súlyúnk. Ezt is az általam csak zöld elixír-nek nevezett búzafű lének köszönhetem , mivel az emésztés és egyben a zsírégetés folyamata is felgyorsult.

Influenza, megfázás, köhögés messze elkerül a rengeteg vitaminnak amit a búzafűlé tartalmaz, és a megerősödött immunrendszernek köszönhetően. Ez számomra maga csoda, azaz az elixír.

Rokonoknak , ismerősöknek nagyon sokat ajándékoztam és egyre több pozitív tapasztalatról számolnak be. Méregtelenítés /pár pattanás az arcon azért előfordult/eredménye: gyönyörű sima arcbőr, kellemes közérzet, jó erőnlét. Ezek a vélemények megerősítettek abban, hogy a helyes úton haladok, van humánusabb és ki merem jelenteni olcsóbb módja is az egészséges életmódnak.

Véleményem szerint mindenképpen célszerű és ajánlott a rendszeres fogyasztása a betegség megelőzés és az immunrendszer erősítése illetve megfelelő szinten történő karbantartása miatt .

Ezzel az eljárással nagy valószínűséggel megelőzhetők az immunhiányos állapotra visszavezethető betegségek ,melyek utólagos kezelése ,gyógyítása mint tudjuk rendkívül kellemetlen ,problémás és nagyságrendekkel nagyobb költségekkel jár mint a megelőzésképpen rendszeresen fogyasztott búzafűlé. Mivel a legnagyobb és egyben legdrágább kincsünk az egészség ennek megőrzését segíthetjük elő a rendszeres zöld elixír fogyasztásával .

Professzionális géppel készült búzafűlé.
Öt percen belül fagyasztásra kerül a frissen kipréselt lé.

A teljesség igénye nélkül felsorolok egy pár kiváló tulajdonságát:

Lúgosít, gyulladást csökkent, méregtelenít, immunerősítő, súlycsökkentő: ez mind mind az elixír.

Méltán kapta a vitaminbomba elnevezést is.

Tartalmaz A, B, C, E, K, B17 vitaminokat.

Termesztésen, ahogyan én készítem:

Saját ,vegyszert évtizedek óta nem látott kertemből származó földbe ültetem a bevizsgált, ellenőrzött eredetű pelyvás tönköly búzafűmagot.

Ezt követően rendszeresen lehetőség szerint az általam összegyűjtött eső vízzel öntözöm.

Vegyszert és hozzáadott anyagot a termék egyáltalán nem tartalmaz.

Préselés után azonnal lefagyasztom és csak külön erre a célra használt mélyhűtőbe tárolom .

Minden, az ültetéstől, a vágáson, préselésen keresztül nagyon tiszta körülmények között történik.

A préselt lé 100 %-os természetes eredetű búzafűlé.

Tárolása: fagyasztó szekrényben hónapokig eláll.

Fogyasztása: ajánlatos első időben egy kockát reggel éhgyomorra elfogyasztani és csak fél ,egy óra múlva étkezzünk utána. Napközbeni fogyasztása csak úgy ajánlott és annak van értelme, ha órákkal előtte nem étkezünk. Pl. ebéd előtt, ha csak reggel ettünk, betartva a fél, egy óra szünetet az ebédig.

Lehet töményen is fogyasztani, de én pl. kicsi vízzel hígítva iszom.

A fagyasztott búzafűlé kockát 1 pohár meleg vízbe kell beletenni és műanyag kanállal kavargatva egy – két perc múlva fogyasztható. Fém eszköz és forró hő nem érheti, mert az értékes enzimek elpusztulnak.

Egy hét után lehet növelni az adagot igény szerint kinek milyen a fizikai állapota ill. mennyire vitaminhiányos, fáradt erőtlen. Két hét után már látványosan frissebbek, életerősebbek leszünk.

Kicsi émelygés, hányinger előfordulhat , de én még ezt sem tapasztaltam magamon .

Kapcsolat / Rendelés: Szép Józsefné

Telefon: 06 30/604 8760

E-mail: szepjozsefne@freemail.hu

Honlap: www.zoldelixir.hu

Szállítás: Miskolcra ingyenes 3 csomagtól, környékére megegyezés szerint, előzetes telefonos egyeztetés alapján.

 

28 kocka/330 gr=1 csomag 4.200 Ft

150 Ft/nap

A termesztéshez és árusításhoz szükséges engedélyekkel rendelkezem.

Új termék nálam. Frissen vágott búzafű.
1 csomag = 1 heti adag/40 dkg/ 1.800 Ft. szállítással.

Búzafűlé /zöld elixír/, amit a kutatások is igazoltak

Ha Ön fáradt, kimerült, immunrendszere gyenge, a vérképe rossz értékeket mutat. Ha sok a sava, és ezek mellett még gyomorfekéllyel, vastagbélgyulladással vagy székrekedéssel is küzd, akkor ez az üzenet Önnek szól!

Van megoldás!

Számoljon le a fentebb leírtakkal, amelyek az Ön életét is megkeserítik. Adjon esélyt a 100%-os frissen préselt gyorsfagyasztott búzafű erejének.

100%-os Elixír garancia!

Ha a 3 havi adag gyorsfagyasztott bűzafűlé elfogyasztása után vérleleteinek eredménye, illetve közérzete nem javul, nem kérek magyarázkodást, csak megköszönöm, hogy adott egy esélyt a búzafűlé erejének, visszatérítem a 3 havi adag díját és barátokként válunk el.

Rendelje meg most

Számoljon le a fentebb leírtakkal, amelyek az Ön életét is megkeserítik. Adjon esélyt a 100%-os frissen préselt gyorsfagyasztott búzafű erejének.

 

INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁS!
Miskolcon és 20km-es körzetében.

Kapcsolat

Itt írhat nekem!

14 + 5 =

Telefon

30-604-8760

E-mail

szepjozsefne@freemail.hu

Honlap

www.zoldelixir.hu

Cím

3434 Mályi, Dózsa György u.16.

Őstermelői ig.szám:1803941
EÜ.könyv: c.3151--2/A
Kistermelői eng.szám: 04-03-T-0543